2012. október 24., szerda

Ünnep az oktatásban
Hogy mi számít ünnepnek, amikor tanítok? Egy példa. Új munkahelyem van. Új osztályok, új kollégák, új szokások. Kissé nehéz még minden. De vannak most is ünnepnapok.
Az egyik első dolgozat kiosztásánál kiderült, hogy van olyan,aki bukáás, pótvizsga után írt egy hármas dolgozatot, és olyan is, akinek csak egyesei voltak előző évben. Hát gondoltam egyet. ünnepeljük meg. Mert öröm az ötös, de sokaknak sokkal kisebb előrelépés is nagy boldogság. Álljunk meg és örüljünk ennek az előrelépésnek.
Először azt hitték viccelek. De következő óra elején ünnepeltünk. Jó érzés volt, hogy ennyivel is örömet tudtam okozni. És ők is nekem. Persze ez még csak a munka kezdete, és remélem, lesz még okunk megállni és ünnepelni ebben az évben többször is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése