2013. március 14., csütörtök

2013. január 23., szerda

Sítábor

Későn tanultam meg vezetni. Kortársaim többsége már a középiskola alatt, legkésőbb az egyetem alatt. Én ezt 39 évesen kezdtem. Mi volt az ok? Én. Mondanám, mindenki, aki körülöttem élt. De én hallgattam rájuk, én féltem. Hogy nekem nem fog menni, mert rosszul látok, mert figyelmetlen vagyok. Meg egyébként is… Jobb nekem, és jobb az utakon lévőknek… Aztán amikor elkezdtem az akkori oktatóm is ezt mondta. Még a rutin vizsga napján is. Nem fog menni. Levizsgáztam ugyan, de nem mentem vissza, hogy forgalomban is vezessek. Eltelt nyolc hónap. Tudtam, hogy a KRESZ vizsgától számítva 2 éven belül meg kell csinálni a városi vizsgát. De nem és nem. Kollégáim piszkáltak. Miért nem csinálod, ha már elkezdted? Egy tanítványom beszélt az oktatójáról. Hát bejelentkeztem nála. Nem ment könnyen. Mert tényleg nem születtem sok gyakorlati érzékkel. De megcsináltam. Köszönhető annak, hogy a barátaim biztattak. Csak rajta!  Vagy viccesen mindig megkérdezték: Na, mész ma Pécsre? Akkor én nem… Persze én már dacból is… És volt, aki mindig ott volt. Biztatott és bátorított. És azért arra is figyelt, hogy ne bízzam el magam. Vagyis ne legyek öntelt, és csak akkor lépjek tovább, ha tényleg megérett rá a tudásom.  Azóta is ezt érzem a valódi tanulási folyamatnak.  Belső késztetés, külső támogatás.
Szeretek vezetni, ma már nem félek. Néha magam mellé képzelem az oktatómat, és hallom, mit mondott ilyen helyzetben. De én döntök, figyelek. 

Amikor tanultam vezetni, minden  félelem volt. De a legjobb barátom sokat segített oldani a feszültséget. Egy ilyen vezetéses nap előtti este beszélgettünk cseten. És csak mondta, mondta milyen megtanulni síelni. Persze párhuzamban a vezetéssel, és a tanulással, tanítással. Másnap boldog voltam vezetés közben. Minden feszültségem feloldódott.  

Sokszor ma is, az óráimon is, a mindennapokban is arra gondolok, így kell tanítani. Hogy a felesleges félelem oldódjon, és átadja helyét a tudás megszerzése feletti örömnek.  No meg eszembe jut, milyen volt meghallgatni, milyen egy sítábor.

Így beszélgettünk akkor:

L: - Mielőtt elköszönnék a vezetésről még annyit, most jön a neheze. Kb. olyan, mint egy sítábor (nem tudom voltál-e, de nagyon jó).
F.: - Vagyok annyira akaratos, hogy meg fogom tanulni…
Sítábor. Ott nem voltam.
L: - Szóval egy sítábor kb. 7 nap
Első csatolás, gyakorlatok, s jaj de jó csúszik a hó
F.: - Megy az autó...
L.: - Másnap : boldogan megyünk a pályára, hisz tegnap már csúszott a síléc, fura gyakorlatokat csináltatnak velünk, majd délután megint csúszhatunk ( " síelünk”).
F.: - Tovább...
L.: - Később tudjuk meg "tapasztaltabb " társainktól , hogy a "libalegelőn" síeltünk.
F.:- :-)
L.:- Harmadik nap: semmi sem sikerül.
F.:- XD
Ez van néha most is...
L.: - Eddig estünk kb. 3-at.
F.:- :-)
L.: - Ma már délelőtt 7-nél tartunk, a felvonó is sokszor kidob, pedig tegnap minden simán ment.
F.: - :-)
Ez az...
A fíling (de randa így).
L.: - Délutánra teljesen elmegy a kedvünk, inkább forralt bort, teát kortyolnánk, de az oktató felhajt újra és újra a dombokra.
F.: - Nahát, ott voltál ma?
L.: - Estére fáradtan és elkeseredve megyünk a szállásra, még jó hogy bőséges és finom a kaja , majd lazításként sörözünk , kártyázunk, ...
F.: - A sör megvolt. :-)
Van még…?
L.: - Negyedik nap: reggel bágyadtan kelünk.
F.: - Nézz meg holnap… :-)
L.: - Gondolkodunk, hogy merre vegyük az irányt, hisz jókat lehet kirándulni is a környéken, mégis csatolunk és irány a pálya.
F.: - Ja, ez az, amikor inkább gyalog mennél, de már nem lehet kiszállni.... ;-)
L.: - Már a felvonónál megbánjuk, csak másodikra sikerül , de aztán elindul.
F.: - XD
L.: - Lefelé többször perecelünk, DE NEM ANNYISZOR mint az előző nap.
F.: - Ez lesz pénteken....
Remélem....
L.: - Dél körül már ismét lejövünk két eséssel.
De micsoda különbség a sebesség és a biztonság (ban ban).
F.: - BANBAN... BANG. ;-)
L.: - Nem pénteken, mert ez egyhetes sítábor és nem 30-40 órás autóvezető tanfolyam.
F.: - Tovább...plíz.
L.: - :-)
F.: - Van még?
L.: - Délután szabad sízés.
F.: - OK vasárnap. ;-)
L.: - Haverral jövünk le ( ő már régóta síel).
F.: - Elviszem a Toyotát. HURRÁÁÁÁ...
L.: - Mond még egy-két dolgot, ami neki segített.
F.: - Sose fogok, csak egyedül... Na jó, Veled…
L.: - Bár délután is esünk párat, de már nem számoljuk , hisz a fülünk mellett elkezd duruzsolni a szél, már majdnem ott fordulunk, ahol elterveztük.
De MINDIG fordulunk, tudunk lassítani, gyorsítani, s majdnem mindig sikerül az irányváltás is.
F.: - Ez is lesz, De jó. ;-)
L.: - Ötödik nap: kis bemelegítés után gyakorlás.
Kezdés a "libalegelőn", s láss csodát, minden megy.
F.: - Húúúú...
L.: - Majd már a dombokra merészkedve is élvezni kezdi az ember a haladást, s egyre inkább tudja azt, hogy az út elején jár.
F.: - Na, ez igaz. Még nagyon az elején.
L.: - Már nem akar sietni, de biztonságosan szeretne fordulni, és a legfontosabb ott megállni, ahol akar.
F.: - De jó ez. Elhallgatnám … szóval sokszor.
L.: - Utolsó nap délelőtt verseny, ki hol tart, kezdők, haladók stb., délután örömsíelés.
F.: - Öröm.. az lesz.
Köszönöm, ez nagyon szép!
Szoktál mesélni? Máskor is?
L.: - Régebben a fiamnak
No meg nektek :-)
F.: - :-)
L.: - Amúgy ez nem mese.
F.: - Tudom, de nagyon kedves...
L.: - Ilyen a tanulási folyamat.
F.: - Ennyire még nem hallottam szépen, tényleg.
L.: - S ha így mondod el a gyereknek, lehet még oda is figyel.


2012. december 25., kedd

A Karácsony és a fogyasztói társadalom
Valahogy azt érzem, több a készülődés, a vásárlás, mint kellene. Nem a lelkünk készül fel az ünnepre. Pedig nem kellene a rohanás, a fáradtság, a költekezés. Annyira fontos lenne, hogy együtt legyünk valóban. Hogy figyeljünk egymásra.
De a minket körülvevő világ arra bátorít, hogy vásároljunk többet.
Pedig a legfontosabbat,  a szeretetünket nem lehet megvásárolni. Azt mi készítjük el, mi adjuk át. Nem terheli ÁFA. Vámmentes. :) Csak rajtunk múlik, milyen minőségű.Nem kell az ünnepek után becserélni. Nem kell méretet venni, nem kell az árat kalkulálni. Csak egyszerűen van. :) Hát adjunk minél többet belőle. A legjobb ajándék mindenkinek.

2012. december 16., vasárnap

Karácsonyi ajándék

Most épp azon gondolkozom, mit is ajándékozzak szeretteimnek Karácsonyra. De valahogy nem jut eszembe semmi ötletes. Gondolkozás közben akadtam erre a képre. Mi is az ideális ajándék? Eszembe jutottak a gyermekkorom Karácsonyai. Mindig ugyanúgy történt minden. Délelőtt sütés-főzés. Feldíszítettük a karácsonyfát. Mikor kisgyerekek voltunk, persze a Jézuska hozta, ahogy az ajándékokat is. Délután fürdés, szépítkezés, terítés. Aztán templomba mentünk. Majd nagynénénkhez, Dadishoz. Én neveztem el így, mert a nevét nem tudtam kimondani kicsi koromban. Gabi. Ott várt a meglepetés. Mindig valami, amit nem vártunk, de aminek örültünk. Persze akkor még nem árasztatták el a gyerekeket mindennel év közben. Boldogok voltunk. Nem tudtam akkor, csak később, hogy ez neki mennyi áldozattal járt. De a legjobb a pogácsája, a keksztekercse volt. Anélkül nem volt ünnep. Felnőttként,amikor már nem élt, ez hiányzott a legjobban.  Aztán haza mentünk. Ott is vártak meglepetések. De ami felejthetetlen volt, az a vacsora. A káposztaleves, a mákos guba. Az ostya mézzel, hogy ne fájjon a torkunk, mondta a nagymamánk. És a nyugalom két napig. Senki sem rohant. Ezek voltak a legnagyobb ajándékok. :)

2012. december 8., szombat

IKT - Pedagógiai kávéház

December 8. Az országban sok helyen esik a hó. Ennek ellenérel lelkes kollégák csapata vágott neki, hogy találkozzon a budapesti Anker Klubban, és olyan dolgokról beszélgessen, ami számára fontos.
Melyik században élünk? XXI. század. Lehet más az oktatás most,mint a XX. században? Lehetne. Sőt, másnak kellene lennie, hiszen tanítványaink más kihívásokkal kell majd az életben szembe nézniük,mint elődeiknek. Talán mindenek előtt a rettenetesen gyorsan változó világgal. És azzal a ténnyel, hogy nagyon kevés lehetőség van magányos farkasként dolgozni. Tudni kell csoportban dolgozni, a csoportban hasznos szerepet betölteni. Nem lehet a munkánk titkát örökre őrizgetni. Meg kell osztani az ismereteinket másokkal, és tudni kell mások ismereteit befogadni.
Ennek tudatában beszélgetett, dolgozott néhány lelkes pedagógus ma néhány órát. Ötleteket osztottak meg. Gondolatokat cseréltek a XXI. század oktatásáról. Annak lehetőségéről, hogy a magyar oktatás úgy változzon, hogy az megfeleljen a kor követelményeinek.

2012. december 4., kedd

Legyetek, jók ha tudtok...
Gondolatok Advent első vasárnapja után

Bódás János: A karácsonyi Jézushoz

Jézus, te is születtél,
milyen fiú lehettél?
Verekedni szerettél?
Hát mosdani? … Vagy jobb voltál
minden földi gyereknél?
Hát zöld egrest ettél-e
egészséged vesztére?
Fáról sokszor estél-e?
Kék foltokkal rakva hányszor
értél haza estére?
Panasz is volt néha rád?
Ne szomorítson a vád:
ha elszakadt a ruhád,
vagy valamit összetörtél,
kiporolt-e jó anyád?
Ó, te égi, tiszta fény,
követni mernélek én,
szakadékok peremén,
ha tudnám: te is így kezdted,
gyermekként, akárcsak én.


Ezt a verset nagyon szeretem. Hiszen azt a vágyat fejezi ki, hogy Isten tudjon arról, milyen lehet "rossznak" lenni. Hiszen akkor tud csak segíteni, ha megélte a földi lét fájdalmait, nehézségeit és örömeit. 

Szóval ebben az Adventi időszakban, amit várakozással töltünk, legyetek jók, ha tudtok... :)


2012. november 30., péntek

A tanárok szerepe az erőszak megelőzésében
/Interjú egy kolléganőmmel, aki Németországban vett részt egy ilyen témájú továbbképzésben/