2012. október 30., kedd

“Egy tanítvány egyszer így panaszkodott:
- Mester, miért nem feded fel soha történeteid értelmét?
- Mit szólnál ahhoz – felelte a mester -, ha valaki gyümölccsel kínálna, de megrágná, mielőtt odaadja neked?”
(ismeretlen szerző)


Mennyire nehéz tanárként nem beszélni, nem magyarázni, hanem megvárni, amíg a tanítványok megtalálják a lényeget. Mégis meg kell próbálni. :) 



Egyetemen egy zseniális pszichológusnő, András Vera tanította a neveléslélektant. Én úgy emlékszem rá,mint aki mindig példákat mesélt. Kicsit hasonlóan Popper Péterhez. 

Két történet a sok közül.

Egy nyáron a testvérénél nyaralt. Valamiben vitatkoztak. És csak mondta, mondta, érvelt. Mígnem a testvére rá nem szólt: Tanító néni, hagyd abba! 

Én is sokszor így érzem. Itthon, magánéletben is úgy viselkedek,mint az iskolában. 

A másik egy diákról szólt. Előadások alatt mindig az első padban ült,és mindig az kinézett az ablakon. Soha nem rá. Mígnem ez annyira bántotta, vagy inkább dühítette már,hogy óra után megkérdezte a diákot, hogy miért jár be az órákra, ha ennyire nem érdekli. Az így felelt:
- Én figyelek. De mivel olyan vagyok,hogy nem tudok egyszerre figyelni a szememmel és a fülemmel, ki kell néznem az ablakon, hogy arra tudjak figyelni, amit mond.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése