Sítábor

Későn tanultam meg vezetni. Kortársaim többsége már a középiskola alatt, legkésőbb az egyetem alatt. Én ezt 39 évesen kezdtem. Mi volt az ok? Én. Mondanám, mindenki, aki körülöttem élt. De én hallgattam rájuk, én féltem. Hogy nekem nem fog menni, mert rosszul látok, mert figyelmetlen vagyok. Meg egyébként is… Jobb nekem, és jobb az utakon lévőknek… Aztán amikor elkezdtem az akkori oktatóm is ezt mondta. Még a rutin vizsga napján is. Nem fog menni. Levizsgáztam ugyan, de nem mentem vissza, hogy forgalomban is vezessek. Eltelt nyolc hónap. Tudtam, hogy a KRESZ vizsgától számítva 2 éven belül meg kell csinálni a városi vizsgát. De nem és nem. Kollégáim piszkáltak. Miért nem csinálod, ha már elkezdted? Egy tanítványom beszélt az oktatójáról. Hát bejelentkeztem nála. Nem ment könnyen. Mert tényleg nem születtem sok gyakorlati érzékkel. De megcsináltam. Köszönhető annak, hogy a barátaim biztattak. Csak rajta!  Vagy viccesen mindig megkérdezték: Na, mész ma Pécsre? Akkor én nem… Persze én már dacból is… És volt, aki mindig ott volt. Biztatott és bátorított. És azért arra is figyelt, hogy ne bízzam el magam. Vagyis ne legyek öntelt, és csak akkor lépjek tovább, ha tényleg megérett rá a tudásom.  Azóta is ezt érzem a valódi tanulási folyamatnak.  Belső késztetés, külső támogatás.

Szeretek vezetni, ma már nem félek. Néha magam mellé képzelem az oktatómat, és hallom, mit mondott ilyen helyzetben. De én döntök, figyelek. 

Amikor tanultam vezetni, minden  félelem volt. De a legjobb barátom sokat segített oldani a feszültséget. Egy ilyen vezetéses nap előtti este beszélgettünk cseten. És csak mondta, mondta milyen megtanulni síelni. Persze párhuzamban a vezetéssel, és a tanulással, tanítással. Másnap boldog voltam vezetés közben. Minden feszültségem feloldódott.  

Sokszor ma is, az óráimon is, a mindennapokban is arra gondolok, így kell tanítani. Hogy a felesleges félelem oldódjon, és átadja helyét a tudás megszerzése feletti örömnek.  No meg eszembe jut, milyen volt meghallgatni, milyen egy sítábor.

Így beszélgettünk akkor:

L: - Mielőtt elköszönnék a vezetésről még annyit, most jön a neheze. Kb. olyan, mint egy sítábor (nem tudom voltál-e, de nagyon jó).

F.: - Vagyok annyira akaratos, hogy meg fogom tanulni…

Sítábor. Ott nem voltam.

L: - Szóval egy sítábor kb. 7 nap

Első csatolás, gyakorlatok, s jaj de jó csúszik a hó

F.: - Megy az autó...

L.: - Másnap : boldogan megyünk a pályára, hisz tegnap már csúszott a síléc, fura gyakorlatokat csináltatnak velünk, majd délután megint csúszhatunk ( " síelünk”).

F.: - Tovább...

L.: - Később tudjuk meg "tapasztaltabb " társainktól , hogy a "libalegelőn" síeltünk.

F.:- :-)

L.:- Harmadik nap: semmi sem sikerül.

F.:- XD

Ez van néha most is...

L.: - Eddig estünk kb. 3-at.

F.:- :-)

L.: - Ma már délelőtt 7-nél tartunk, a felvonó is sokszor kidob, pedig tegnap minden simán ment.

F.: - :-)

Ez az...

A fíling (de randa így).

L.: - Délutánra teljesen elmegy a kedvünk, inkább forralt bort, teát kortyolnánk, de az oktató felhajt újra és újra a dombokra.

F.: - Nahát, ott voltál ma?

L.: - Estére fáradtan és elkeseredve megyünk a szállásra, még jó hogy bőséges és finom a kaja , majd lazításként sörözünk , kártyázunk, ...

F.: - A sör megvolt. :-)

Van még…?

L.: - Negyedik nap: reggel bágyadtan kelünk.

F.: - Nézz meg holnap… :-)

L.: - Gondolkodunk, hogy merre vegyük az irányt, hisz jókat lehet kirándulni is a környéken, mégis csatolunk és irány a pálya.

F.: - Ja, ez az, amikor inkább gyalog mennél, de már nem lehet kiszállni.... ;-)

L.: - Már a felvonónál megbánjuk, csak másodikra sikerül , de aztán elindul.

F.: - XD

L.: - Lefelé többször perecelünk, DE NEM ANNYISZOR mint az előző nap.

F.: - Ez lesz pénteken....

Remélem....

L.: - Dél körül már ismét lejövünk két eséssel.

De micsoda különbség a sebesség és a biztonság (ban ban).

F.: - BANBAN... BANG. ;-)

L.: - Nem pénteken, mert ez egyhetes sítábor és nem 30-40 órás autóvezető tanfolyam.

F.: - Tovább...plíz.

L.: - :-)

F.: - Van még?

L.: - Délután szabad sízés.

F.: - OK vasárnap. ;-)

L.: - Haverral jövünk le ( ő már régóta síel).

F.: - Elviszem a Toyotát. HURRÁÁÁÁ...

L.: - Mond még egy-két dolgot, ami neki segített.

F.: - Sose fogok, csak egyedül... Na jó, Veled…

L.: - Bár délután is esünk párat, de már nem számoljuk , hisz a fülünk mellett elkezd duruzsolni a szél, már majdnem ott fordulunk, ahol elterveztük.

De MINDIG fordulunk, tudunk lassítani, gyorsítani, s majdnem mindig sikerül az irányváltás is.

F.: - Ez is lesz, De jó. ;-)

L.: - Ötödik nap: kis bemelegítés után gyakorlás.

Kezdés a "libalegelőn", s láss csodát, minden megy.

F.: - Húúúú...

L.: - Majd már a dombokra merészkedve is élvezni kezdi az ember a haladást, s egyre inkább tudja azt, hogy az út elején jár.

F.: - Na, ez igaz. Még nagyon az elején.

L.: - Már nem akar sietni, de biztonságosan szeretne fordulni, és a legfontosabb ott megállni, ahol akar.

F.: - De jó ez. Elhallgatnám … szóval sokszor.

L.: - Utolsó nap délelőtt verseny, ki hol tart, kezdők, haladók stb., délután örömsíelés.

F.: - Öröm.. az lesz.

Köszönöm, ez nagyon szép!

Szoktál mesélni? Máskor is?

L.: - Régebben a fiamnak

No meg nektek :-)

F.: - :-)

L.: - Amúgy ez nem mese.

F.: - Tudom, de nagyon kedves...

L.: - Ilyen a tanulási folyamat.

F.: - Ennyire még nem hallottam szépen, tényleg.

L.: - S ha így mondod el a gyereknek, lehet még oda is figyel.